Karen és Gary Ryan mindketten 79 évesek, és 59. házassági évfordulójuk alkalmából úgy döntöttek, reprodukálják az esküvői fotóikat, miután megtalálták az idős nő menyasszonyi ruháját a garázsban, és kiderült, hogy még mindig tökéletesen jó rá. Karen és Gary még az…
Azzal mindenki tisztában van, hogy nem jó ötlet a mosógépben hagyni a vizes ruhát, és jobb azonnal elmosni a koszos edényeket. Ugyanakkor még a legtapasztaltabbak is követhetnek el hibákat takarítás közben. Sőt, az is megtörténhet, hogy egyes szokásaink, amelyek helyesnek…
Elisane 207 centi magas, és ő Brazília legmagasabb modellje. Szerelme, Francinaldo, 165 centi magas, ami teljesen átlagos magasságnak számít, de ebben az esetben látványos különbséget jelent. A pár 8 éve ismerkedett meg a férfi munkahelyén, és azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok. Ma…
Egy nemrég közzétett tanulmány alapján kiderült, hogy azok a nagyszülők, akik unokáik körében tölthetik idejüket, 37%-al többet élnek, mint azok, akiknek nincs unokájuk. A berlini kutatásban több mint 500, 70 éves vagy annál idősebb ember egészségi állapotát követték nyomon 1990…
Ez a húsvét Olaszországban is más volt, mint az eddigiek. Jókedvű családok, tömött templomok és vidám, gondtalan ünnepi hangulat helyett szomorúság, gyász és üres utcák köszöntek vissza a híradások képkockáiból. Az olaszok azonban úgy döntöttek, hogy ha személyesen nem is…
Étkezés során sok barátságot köthetünk embertársainkkal, hiszen enni szinte mindenki szeret, és finomakat enni még inkább. A következő salátarecepttel egyszerűen mindenkit le tudunk venni a lábáról, ezért érdemes elkészíteni, különösen most karácsonykor. Előételnek kiváló, főleg karácsonyra. Hozzávalók: 3 darab közepes…
A levéltetű az egyik legidegesítőbb kerti kártevő, amely a növényt egészében károsítja, nem kíméli a leveleket, hajtásokat, virágokat, de még a terméseket sem: a levélen bepödrődést okoznak, a hajtás elsatnyul miattuk, a termést deformálja a kártétel. Számos olyan módszer létezik,…
A testbeszéd szakértői úgy vélik, hogy a kéztartás, illetve az ujjak összekulcsolásában is óriási üzenetek és rejtett személyiségjegyek rejlenek. Többek között ezt a területet is kutatta a Nobel-díjas Roger Wolcott Sperry. Kutatásai bebizonyították, hogy az agy két részre (jobb és…
Egy felmérés szerint a brazilok használják el a legtöbb tisztítószert átlagosan. Az emberek 29%-a ráadásul “keményebb” szereket, vagyis magas kémia tartalmúakat is használ.. A most következő hőseink példája bemutatja, hogy mekkora hatással lehet egyes tárgyakra az alapos takarítás. Egy éjszakán…
Amikor megszületett az első gyerekünk, a férjem nagyon boldog volt. Mivel a szüleim távol élnek, anyósom mindenben segíteni akart. Főzött, mosott, hogy minél több időm maradjon a gyerekre. Már csak azt vettem észre, hogy minden nap nálunk van. Örültem neki,…