Így talált egymásra a 207 centi magas nő és a 165 centi magas férfi – egy családot alkotnak, egy fiuk is született

Elisane 207 centi magas, és ő Brazília legmagasabb modellje. Szerelme, Francinaldo, 165 centi magas, ami teljesen átlagos magasságnak számít, de ebben az esetben látványos különbséget jelent. A pár 8 éve ismerkedett meg a férfi munkahelyén, és azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok. Ma már házasok, és egy fiuk is született, Angelo, aki most 3 éves.

Amikor 8 évvel ezelőtt először találkoztak, Francinaldo azonnal beleszeretett a lányba, és Elisane is hasonlóképpen érzett, de a kapcsolatuknak megvoltak a maga nehézségei. 2 évvel később összeházasodtak – annak ellenére, hogy számtalan kritika érte őket a magasságbeli különbségük miatt, és még a családtagjaiknak is nehezére esett elfogadni a kapcsolatukat – és elkezdtek a családalapításon gondolkodni.

Ez az út azonban nem bizonyult könnyűnek a számukra. Elisane hamarosan teherbe esett, és ikreket vártak, de elveszítették a babákat.

„Még mindig fáj. Az volt az álmom, hogy édesanya lehessek. És amikor az orvosok elmondták, hogy 2 gyereket veszítettem el, hogy ikrek voltak, kétségbe voltam esve. Akkor sírtam, amikor egyedül voltam, hogy senki ne láthassa.” – emlékszik vissza Elisane.

Az orvosok a magassága miatt nem sok esélyt láttak arra, hogy Elisane kihordjon és megszüljön egy gyereket, de szerencséjük volt – nem sokkal később Elisane ismét teherbe esett, és a kisfiuk, Angelo, minden probléma nélkül, természetes úton jött a világra.

A kis család most nagyon boldog, és semmi sem zavarhatja meg a családi idillt.

„Jó apja akarok lenni a fiamnak. Vezetni fogom őt. Mindent, amit az apámtól tanultam, meg akarok tanítani neki.” – mondta Francinaldo. A férfi ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ő szeretné, ha legalább még egy gyerekük születne, de Elisane nem ilyen biztos a dologban.

Bármilyen boldog is legyen a kis család, a kívülállók még mindig furcsán néznek rájuk a magasságbeli különbségük miatt, még ha nem is adnak hangot a véleményüknek. Elisane azt mondja, annak idején hatalmas terhet jelentett neki az előítélet, amivel szembe kellett nézniük, sokat szenvedett miatta, és depressziós volt. De most már nem figyel oda a kritikákra, egyszerűen figyelmen kívül hagyja azokat.

Eleinte még a családtagoknak is megvoltak a kételyeik, még Francinaldo nagynénje, Socorro, és Elisane édesanyja, Ana Maria, is kételkedtek abban, hogy ez a kapcsolat hosszú életű lehet.

„Azt gondoltam, hogy ez a házasság nem fog működni. De megváltozott a véleményem.” – ismerte be Francinaldo nagynénje. „Amikor ők hárman együtt vannak, nagyon boldogok.” – tette hozzá.

Ami a jövőt illeti, Francinaldo abban reménykedik, hogy Elisane sikeres karriert építhet modellként, és így a fiuknak is jó jövőt biztosíthatnak.

„Számomra az a legfontosabb, hogy megtaníthassam a családomat arra, hogy mindig együtt kell lennünk, hogy ne veszekedéssel töltsük az időt, és hogy a legjobbat tudjam nyújtani a fiamnak és a feleségemnek egyaránt.” – mondta Francinaldo.

Forrás