20 éve már, hogy befejeződött az első magyar teleregény, a Szomszédok! Mintha ma lett volna az első rész, minden második héten csütörtökönként játszotta a magyar televízió. Hiába az eltelt 20 év, a szereplők népszerűsége töretlen, és még most is remek…
Nehéz lehet elhinni, de már harminc év telt azóta, hogy először a képernyőkre került a Melrose Place. A nagysikerű TV dráma és szereplői ezrek kedvenceivé váltak, a színészeknek egyenes út nyúlt a sztársághoz. Bennünket elkapott a nosztalgia, úgyhogy megnéztük mennyit…
Egy fénykép segítségével nem csak egyszerűen megörökíthetjük a számunkra kedves vagy érdekesnek vélt pillanatokat, hanem egyúttal be is zárhatjuk vele a múlt egy darabkáját, amit ezután bármikor elővehetünk, és hihetetlen részletességgel idézhetjük fel az egyébként soha többé meg nem ismétlődő…
Egyes úgy gondolják, hogy nem véletlenül a szuperhősfilmek uralják a mozikat. Az embereknek szükségük van hősökre, akik megvédik a gyengéket, és szimbolizálják a jóságot. Ugyanakkor nem csak a mozivásznon találkozhatunk ilyen emberekkel, hanem a való életben is, csupán Ők nem…
A csirkeszárnyat nem mindenki szereti, de, ha jól van elkészítve, igazi ínyenc falat lehet belőle. Most 5 fantasztikus csirkeszárny receptet mutatunk! 1.Csirkeszárny sütőben Hozzávalók: 1 kg csirkeszárny ½ csésze majonéz, vagy tejföl ½ csésze paradicsomszósz só, bors Elkészítés: 1.Keverjük el…
A nyújtás egy nagyon fontos mozgásforma, amit sokan alábecsülnek. Nagy hiba, hiszen a nyújtás a testet sokkal hajlékonyabbá és rugalmasabbá teszi, csökkenti a fájdalmat és az érzelmi állapotot is képes javítani. A következő nyújtási gyakorlatoknak nagy hasznát vehetik azok, akik…
Bizonyos személyek élete olyan, mintha valósággal meg lennének átkozva. Nagyon nehezen kapnak párt maguknak, és ráadásul még egy válás is megnehezíti a boldogságuk beteljesedését. Róluk úgy tartják, hogy minden bizonnyal rossz csillagzat alatt születtek. Az alábbi csillagjegyek nem tudnak boldog…
A rózsa az egyik legszebb kerti virág, ha jó sok van belőle, szépen virágzik, és illatos, úgy érezhetjük magunk, mint egy mesebirodalomban. Ha van egy kis kertünk, ültessünk rózsákat, meg fogják hálálni a gondoskodásunkat. Az alábbiakban egy olyan könnyen elkészíthető…
Azt hiszed, mindent tudsz a leveles zöldségekről? Most kiderül!
Ez a 30 perces méregtelenítő módszer nagyon egyszerű és bárki alkalmazhatja egy fárasztó, megterhelő, vagy egy betegségben eltöltött nap után. Íme a módszer! Este készítsünk 3-4 liter 40 fokos vizet, amibe tegyünk 1 pohár tengeri sót. A víz bokáig érjen,…