Szervezetünk minden 7 évben újra megújul, de jó, ha tudjuk, hogy hogyan stimuláljuk ezt a folyamatot

Köztudott, hogy szervezetünk rendelkezik a regenerálódás csodálatos képességével. Testünk sejtjei folyamatosan elhalnak, de ugyanakkor újjá is képesek születni. A különböző sejtek más és más élettartammal rendelkeznek: a vörösvértestek 4 hónaponként, míg a fehér vérsejtek évenként képesek megújulni. Bőrünkön 2-3 hetente, míg csontozatunkban 10 évente következik be a regenerálódás.

Azonban minden hét éves ciklus végén véget ér egy, a teljes szervezetünket alkotó sejtregenerálódás. Ezt a ciklust azonban lassíthatják a szervezetben felalmozódott méreganyagok sokasága. Azonban ha figyelünk magunkra, és törekszünk egy egészséges életvitelre, mi magunk is elősegíthetjük ezt a periodikus regenerálási folyamatot.

A máj 5 hónaponként képes a megújulásra

Az emberi szervezetben naponta kb. 50-70 milliárd sejt hal el, melynek tömege, egy év alatt egyenlő egy felnőtt szervezetének a tömegével. Valójában 7 évente mondhatjuk, hogy teljesen regenerálódik az emberi test. Ez a folyamat azonban nagymértékben függ a kapott energia mennyiségtől, azaz a bevitt táplálék minőségétől. A máj az emberi test azon szerve, mely nagyon hamar képes a regenerálódásra. Ha adott esetben, el kell távolítani valami betegség okán ezen szerv 70%-át, az képes megújulni alig 2 hónap alatt, és ez érvényes az alkoholisták esetében is.

Májcirrózis esetén azonban ezen szerv megújulási képessége nem következik be, mivel ebben az esetben már nincsenek életképes és egészséges májsejtek. Hogy elősegítsük májunk regenerálódását, folsavban és B vitaminban gazdag élelmiszerek fogyasztása javasolt, mint amilyen a pitypang, sylimarin, aloe gyümölcslé, lazacolaj, lucerna, petrezselyem, sárgarépa, oregánó, és ginzeng. A népi bölcsesség úgy tartják, hogy a sárga virágú növények fogyasztása biztosítja a máj egészségét.

A szívünk 20 évente egyszer képes a megújulásra

Egy nemrég elvégzett tanulmány szerint, ez a szervünk, életünk során 3-szor, 4-szer képes a regenerálódásra. Ha ez nem történne meg, életkorunk alig 20 évre korlátozódna. 35 éves kor után, a szív fárad, a szívverés lassul, és évente 0,3 grammal csökken a tömege. Mint minden izmos szerv, ez is formában tartható, a megfelelő fizikai gyakorlatok révén, valamint a ginzeng és szőlőkivonat (resveratrol) fogyasztásával.

Ahhoz, hogy a szív jól tudjon működni, szükséges az egészséges vér és érrendszer is. A vörös vérsejtek termelődése érdekében jó, ha minél többet fogyasztunk az alábbi élelmiszerekből: vörös húsok, tojás, csirke vagy bab, kukorica, répa, kakaó. A vérszegénységet megelőzhetjük a szőlő, vadgesztenye, galagonya, fenyő, tök, és a zeller fogyasztásával. Az elszűkült erek visszanyerhetik optimális méretüket, a só- és koleszterin szegény táplálkozás során. A padlizsán, a sárgarépa, a hagyma, a szójabab, a hal, a joghurt, a napraforgóolaj, az alma, a birs, a zabkorpa és az árpa fogyasztása ajánlott e célból. A növények közül hasznosak a zsázsa, póréhagyma, fokhagyma, torma, és a káposzta leve.

A bélrendszer 3 naponta képes a megújulásra

Ez azért van, mert a bél olyan korrozív vegyszernek, van kitéve, mint a gyomorsav. Bizonyos részek, melyeket nyálkahártya véd a gyomorsavtól képesek akár 3-5 naponta is a regenerálódásra. A bélnyálkahártya-sejtek az omega-zsírsavaktól képesek a megújulásra. Ezek védelmet nyújtanak a rák és a gyulladásos bélbetegségek ellen. A zsírban sült ételek és az alkoholos italok befolyásolják a bélnyálkahártya egészségét. Regenerálódása érdekében ajánlott a káposzta, a homoktövis, valamint napi 25-30 gramm rost fogyasztása.

Tüdő

A tüdő többféle sejtet tartalmaz, melyek különböző hosszúságú időszakok alatt képesek megújulni, legtöbb időre az alveoláris szöveteknek van szükségük, körülbelül egy évre. Másrészt a tüdő felszínén lévő sejtek 2 vagy 3 hetente egyszer regenerálódnak. A tüdőtágulat azonban megakadályozhatja a sejtek regenerálódását, és véglegesen elpusztíthatja az alveoláris szövet sejtjeit.

A tüdő gyorsabb és hatékonyabb regenerálásához A-vitamin (retinsav) ajánlott. A sárgarépa, az édesburgonya vagy a mangó egy adagja tartalmazza az A-vitamin ajánlott napi adagját. Ugyanakkor fontos a dohányzásról való leszokás és a fizikai mozgás is. Az antioxidánsok segítenek a tüdő regenerálódásában, de nagyon fontos a C-vitamin és a flavonoidok bevitele is a friss gyümölcsök és zöldségek által, mint amilyen a brokkoli, a paradicsom, a paprika vagy a cseresznye. A tej, a hal, a víz és a kávé is javítja a tüdő működését.

A férfiak esetében hamarabb bekövetkezik a köröm és a haj regenerálódása

A szemet védő felső szempillasor 150-200, míg az alsó sor 75-100 szempillát tartalmaz, és ezek 2 havonta cserélődnek. A haj havonta 1 cm növekedésre képes, a nők esetében 6, míg a férfiaknál 3 évente újul meg a teljes hajkorona. Évente 35.000 hajszálat veszítünk, ez azonban lehet akár több is a stressztől, a cigarettától, a szegényes táplálkozástól függően. Ujjainkon a köröm havonta 3-4 mm nő, a lábunkon levőknek pedig 6 hónapra van szükség a teljes regenerálódáshoz. Megmagyarázhatatlan módon, a kisujjunk körme sokkal lassabban nő, mint a többi.

A körmök és a haj egészsége és regenerálódása érdekében ajánlott az alábbi élelmiszerek fogyasztása: tojás, zöldség, lazac, bab, dió, narancs, teljes kiőrlésű gabona, csirke, tejtermékek, víz, máj, paradicsom, avokádó, napraforgómag, és borsó.

Az ízlelő receptorok élettartama 10 nap

Nyelvünk felületén 10.000 ilyen receptor létezik, melyek az ízek felismerését segítik számunkra. Ezek száma az idős emberek esetében a felére csökken. A szemekben az egyetlen olyan összetevő, amely az élet során képes a regenerálódásra az nem más, mint a szaruhártya. Ez egy baleset után kevesebb, mint 24 órán belül megújul. A jó látás érdekében fogyasszunk minél több halat, sárgarépát, áfonyát, tojást, fokhagymát, és spenótot.

A bőr kéthetente képes a megújulásra

Bőrünk kéthetente képes a megújulásra, annak érdekében, hogy védje szervezetünket a külső hatásokkal és esetleges fertőzésekkel szemben, egy sérülés kapcsán. Az idő múlásával azonban veszít feszességéből, mivel a termelődő kollagén mennyisége egyre csökken.

Az egészséges bőr érdekében fogyasszunk minél több rostot, teljes kiőrlésű gabonákat, omega-3 zsírsavakban gazdag ételeket (zsíros hal, avokádó, dió, lenmag, tökmag, mandula), húst, halat, tojást, finomítatlan növényi olajat és olajos gyümölcsöket, bogyókat, citrusféléket, és paradicsom.

Az interkosztális izmok 15 évenként regenerálódnak

25 éves kor után elkezdünk veszíteni mintegy 250 gramm izomtömeget, és ebben a leginkább érintett területek a csípő, a lábak és hát. Ez elkerülhetetlenül a test rugalmasságának és fizikai ellenállásának csökkenéséhez vezet, ami a balesetekre való hajlam növekedését okozza. Az izomtömeg növekedését előidéző élelmiszerek: a marhahús, mandula, répa, barna rizs, narancs, dinnye, tojás, tej, és tehén sajt.

Agyunk csak egy része képes a regenerálódásra

A neuron az egyetlen, mely nem képes megújulni. Születésünk pillanatában 100 milliárd neuronnal rendelkezünk, és ezek egy része életünk során elpusztul, mely magyarázatul szolgál az öregkori demenciára is. Mégis van olyan területe az agyunknak, mely képes a megújulásra, és ez nem más, mint a tanulásért felelős hipotalamusz, és a szaglásközpont. A kisagy három évvel fiatalabb, mint a test. Ez, az agy hátsó részén található, és szabályozza a motoros funkcióit és egyensúlyérzéket. Bár a teljes agynak csak 10%-át teszi ki, itt található a neuronoknak több mint a fele. Ez az egyik olyan terület, amely a csecsemőknél először fejlődik ki. Születésünk pillanatában agyunk súlya 400 gramm körül van, mely a tinédzser korra eléri az 1.4 kg-ot. Ebből évente 1 grammnyit, azaz 100.000 neuront veszítünk az évek során.

A tudósok szerint azért nem képesek megújulni a neuronok, mert a felhalmozódott toxinok, mint amilyen a cigaretta, az alkohol, avagy a túlsúly gátolják ebben. A kutatások szerint a homlok és a halánték lebenyek csökkennek a legjobban. Ez a folyamat azonban nem befolyásolja a gondolkodó és koncentráló képességet. A legjobb élelmiszerek az agy egészsége érdekében: a bogyós gyümölcsök, diófélék, avokádó, banán, tojás, lazac, padlizsán, kávé, fekete csokoládé, joghurt, zöld tea, zöld leveles zöldségek, nyers sárgarépa, vörösbor, teljes kiőrlésű gabonák és a fokhagyma.

Csontunk 10 évente újul meg teljesen

Ez a folyamat lelassul 45 éves kor után, amikor a csontritkulás tünetei jelentkezhetnek, különösen a nők estében. A csontok 20 éves kor körül a legerősebbek. Gerincünk is képes a megújulásra, azonban 40 év után minden évtizedben 1 cm veszít a hosszából. A csigolyák az őket ért sokkok hatására összenyomódnak, de ez az éjszakai alvás ideje alatt helyreáll. Reggel általában 1-1,5 cm-rel magasabbak vagyunk, mint este. Az idő múlásával azonban a csigolyák veszítenek ruganyosságukból, és az arccsontok is kisebbek lesznek, különösen az állcsont, az elveszített fogak miatt. A csontregeneráció érdekében javasolt a kalciumban gazdag ételek (tejtermékek, zöld leveles zöldségek) és a D-vitamin (zsíros hal, brokkoli) fogyasztása.

Az évek során egyes szerveink növekednek, míg mások kisebbek lesznek

25 éves kor körül a húgyhólyag képes akár két bögre folyadék megtartására, de ez 65 év körül a felére csökken. Kerüljük az alkohol és a felesleges mennyiségű kávé fogyasztását, mert ezek irritálják a hólyagot.

A fül belső részei nem, de a külső részek megnőnek az idő előrehaladtával, mivel a porc tovább növekszik, míg a csontok növekedése leáll.

A lábfejek hosszabbak és szélesebbek lesznek, így minden 10 év után akár egy fél számmal is nőhet a cipőméretünk. Az életkor előrehaladtával, úgy a nők, mint a férfiak nemi szerve kisebb lesz, a nők esetében a mellek veszítenek a ruganyosságukból is. A férfiaknál a sperma térfogata körülbelül 0,03 ml-rel csökken, és 2,5%-al megtermékenyíthető spermiumok száma. 27 éves kor után a nők petesejtjei öregedni kezdenek. Egy zsírban szegény étrend elősegíti a jó szexuális életet hosszú időn keresztül. Azonban ha nem figyelünk az étrendünkre, évente akár 700 gramm zsír is felhalmozódhat szervezetünkben