Mire is jó egy általános iskolai osztálytalálkozó? Például arra, hogy valaki behozzon olyan kincseket, amiken lehet sírni, nevetni, sírva nevetni és azon keseregni egy picit, hogy mennyire rohan az idő. Meg persze arra a konklúzióra jutni, hogy egyikünk sem öregedett egy percet sem, mert mindenki ugyanolyan friss, üde, fiatal, mint 14 évesen volt.
És nem, nem vesszük észre az itt-ott ősz hajszálakat, különösen cukinak véljük a pasik ingje alól dudorodó pocit, vagy a lányok pici megasszonyodását – nem, ez utóbbit észre sem vesszük.
Mert például a legutóbbi osztálytalálkozón előkerült egy emlékkönyv. Ugye milyen fantasztikus szokás volt? Ugye mennyire fájó, hogy ma már ez nem divat?
Én anno vásároltam egy emlékkönyvet a lányomnak, talán a második helyen akadt el, sok-sok éve gőzöm sincs, hol van, kinél van és miért nem kaptam még vissza.
Általános iskola harmadiktól hatodikig viszont mindenki olyan becsben kezelte az emlékkönyveket, hogy igazi érdem volt, ha az majdnem teljesen végigment mondjuk egy osztályon. A legnagyszerűbb az volt, ha rajz is készült bele, de ha gyöngybetűkkel írt szöveg, az is mára már micsoda emlék!
Voltak egyen idézetek, amelyek minden egyes emlékkönyvben benne voltak. Igazi versek, igazi költők tollából és Nyomasek Bobo által farigcsált “valamik”, amiket szépnek éreztünk, de maradjunk annyiban: ezek oly messze álltak a költészettől, mint Makó Jeruzsálemtől.
Ez példátul megvan?
“Ha majd hajad fehér lesz, s kezed reszkető,
kis unokáid közt ülve az egyik egy könyvet vesz elő.
“Nézd, nagymami! Egy könyvet találtam.”
S leteszi csendesen eléd, feltárulnak az emlékek, ha felnyitod a fedelét.
Talán eszedbe jutok én is, talán már takar a sír.
Kis unokáid félve suttogják: “Nézd, a nagymami sír!””
Nem volt emlékkönyv, amiben ez a versike nem szerepelt volna. Általában a legjobb barátnő írta ezt, mert akik kevésbé álltak közel hozzánk, azok ezt a nagyon szépet nem kapták meg. Amúgy ahhoz képest hosszúnak számított.
Én ezzel az idézettel nyomultam, mindenkinek ezt írtam – lásd a fotó, amelyen az én kifestőből átmásolt rajzom és a vonalzóval egyenesre sikeredett soraim láthatóak:
“Amíg fiatal vagy,
Minen szépnek látszik,
Hulló könnyed is
Szivárvánnyá válik.
De ahogy az évek
Lassan tovaszállnak,
Úgy nőnek szívedben
A gondok, s az árnyak.
Mert ahogy te szeretsz
Úgy szeretnek mások,
Úgy lesz ellenséged,
Úgy lesz jóbarátod.
S ha majd minden álmod
Valósággá válik,
Akkor se feledd el:
“Légy jó mindhalálig!”
Emlékszel még, miért volt különleges ez a versike?
“Szedd a tavasz virágait
Egy csokorba össze,
Rózsát, szegfűt, nefelejcset
Egyet-egyet közbe.
Tekins aztán a csokorra
Látni fogsz a múltban,
Eszede jut talán akkor
Ki e pár sort írta”
Olvasd végig az első betűket, kijön a kérdésre a válasz!
És arra emlékszel, hogy volt minden emlékkönyvben vicclap? Ahová rémes mini rímeket írtunk és kb mind favicc volt, de mi imádtuk őket:
“Város szélén pocok,
Pisti sebesen kocog.”
“Kétszer kettő néha öt,
Bea feje mindig tök.”
“Életedben dalolj,kacagj,nevess…
És ami a fontos…ne sózd el a levest!”
És egy-egy lapon voltak szamárfülek is. Azoknak is megvolt a maguk szerepe. Amelyiken az állt: TITOK, ha felnyitottad, ott volt a dorgálás: Nem látod te piszok, hogy ez itt egy titok?
De volt, ahol az állt: SZERELEM. Ha felnyitottad, jött a folytatás: 3 éve a vízcsapot szerelem.
Volt külön tanári lap, hiszen az emlékkönyveket zömmel az iskolában utaztattuk, de oda soha, egyetlen egy tanár sem írt, mert eszükbe sem jutott, hogy van tanári lap. A tanároktól azért korrekt és normális versikéket kaptunk. Ez a Babits idézet például tuti belekerült a könyvekbe:
“Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Vagy ez az Arany János idézet:
“Nem a sors alakítja az embert,
Hanem az ember alakítja a sorsát.
Ám! Ha tanulsz és okosan élsz,
Életed szép lesz és nem nehéz.”
Neked tetszett ez a szokás? Megvan még az emlékkönyved? Ha valamit ebben a bejegyzésben kihagytam, vagy megmutatnád a saját könyvecskédet, gyere a blog facebook oldalára, beszélgessünk!
