Manapság a legtöbb háztartásból már kiszuperálták a takarékos tűzhelyeket, a sparhelteket, sok helyen meg ha akarnák, akkor sem tudnák használni, hisz egy lakótelepi lakásba behelyezni – kémény híján – lehetetlen.
Így marad a gáz, vagy elektromos tűzhely ilyen-olyan variációkkal.
És igaz, hogy régen még nem előhűtött baromfit vettek a főzéshez, hanem kimentek a baromfiudvarba, és szétnéztek melyik csipegető felelne meg az aznapi ételnek. De nem kellett piacra menni, sem a boltba a húsért, zöldségért, gyümölcsért…
Nem volt mindegy, hogy mit tervezett. Kacsát, libát ritkábban főztek, nyár elején inkább a csirke volt terítéken.
Első dolog a sparhelt begyújtása volt, majd a kopasztó víz felrakása főni. Ha volt víz egyszerű volt az egész, ha nem, akkor kiment húzni a kútból.
Ha rántottan akarta elkészíteni, akkor kisebbet választott. Ha paprikásnak, akkor egy kicsit idősebbet, húsosabbat. Ha pedig levest akart főzni, akkor egy már nem tojó tyúkot nézett ki.
Ha megvolt a választott, vagy inkább választottak, akkor egy pillanat alatt történtek a dolgok. Mire a kiszemeltet összefogdosta, akkorra már a tűzhelyen főtt a víz a kopasztáshoz. Először ugyan felfogta a vért, majd leöntötte vízzel, hogy a családnak majd hagymás vért készíthessen reggelire.
Majd leforrázta őket, megfosztotta a tolltól, szétbontotta, kimosta, darabolta, szétszortírozta, miből mit akar. Aztán fazékba a levesnek való, lábasba pedig a felaprított hagymára pedig a másodiknak való, ha a pörkölt mellett döntött.
Elkészítette a reggelit, mire a papa és a gyerekek felkeltek, addigra már csodálatos illat lengte be a házat, vagy udvart – ha szabad tűzön főzött.
Míg tötyögött a levesnek való kinézett a kertbe és felszedte a zöldséget, krumplit, ami még kellett. Megtisztította, felrakta főni, a levesnek valót feldarabolta és félfővésben hozzárakta a húshoz.
Innentől kezdve néha ránézett a dolgokra, ami épp elkészült, azt pedig félrehúzta.
Tíz óra körül már azon gondolkodott, hogy talán valami tésztafélét is csinálni kéne. És ez az időpont még tökéletes volt ahhoz, hogy délre elkészülhessen a puha kalács, vagy valami kavart finomság.
Mert hogy mire megszólalt a déli harangszó, és kezdődött utána a “Jó ebédhez szól a nóta” a rádióban, addigra ebéd volt mindig az asztalon…
