Voltak dolgok, amiket rigmusokban tanultunk, és így gyakoroltuk. És még szerettük is, de nagyon! Együtt mondva, sokszor kiabálva – kiadva magunkból a feszültséget is – a bizonytalan is biztos lehetett a dolgában. Még a legelején a számolás, pontosabban a tízes számkör, ezt még az óvodában gyakoroltuk be.
Egy, megérett a meggy…
Aztán, mikor iskolába mentünk – minden reggel 8 órakor egyenesen állva mindenki jó hangosan, és monoton, színtelen hangon elmondta, kicsit elnyújtva: Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes…
Aztán akkor még harmadikban jött a szorzótábla. Minden reggel végigmondtuk. Sokszor az összes addig megtanultat, sokszor csak azt, amit a tanár kért. Ezt is elnyújtva: Eegyszer keettőő kettőőő, kééétszer kettőőő – nééégy…
Aztán jött egy új tantárgy, ami persze nem volt új csak addig be volt építve a tananyagba – a környezet. Mikor ismerkedtünk az égtájakkal, akkor megtanultuk, hogy kezünkbe vesszük az iránytűt, és abba az irányba fordulunk, amerre a tű mutat, s úgy mondjuk el a következő mondókát, rigmust: Előttem van Észak, hátam mögött dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél. Ebből valahogy a legtöbb gyereknek annyi maradt meg, hogy megáll, és jön a rigmus. Na, annak idején középiskolában mikor az osztály 90 %-ánál kiderült ez a “tévedés”, a fizika-földrajz szakos tanárunk majd összeesett…
Fizikából volt a legemlékezetesebb rigmus, – méghozzá Arkhimédész törvényére – amit ha csak egy általánost végzett emberkét felkeltünk álmából akkor is kapásból fújja : Minden vízbe mártott test, a súlyából annyit veszt, mint amennyi az általa, kiszorított víz súlya. Mennyivel könnyebben ment így az agyunkba, mintha ezt kellett volna csak értelmeznünk:
Minden folyadékba vagy gázba merülő testre felhajtóerő hat, amelynek nagysága egyenlő a test által kiszorított folyadék vagy gáz súlyával.
Sokkal könnyebb lenne egy gyerkőc élete, ha a lehető legtöbb szabályra lenne egy-egy mondóka… :)Ott volt például oroszból az ábécé skandálása énekelve a-be-ve-ge-de-je-jo-zse-ze-i-ji-ka-el-em-en-o-pe-er-esz-te-u-ef-ha-ce-sze-sá-scsá-jer-jerü-je…
Nagyjából – sok-sok év távlatából skandálás nélkül már nem menne…
