Mi vagyunk az a generáció, amelynek bár mindene megvan, nem tudjuk, hogyan értékeljük azt. Mi vagyunk az a generáció, amely nem mosolyog, bár nem hiányzik semmi számára. Az a generáció, amely nem látja a lényeget, nem tudja, hogyan élvezze azt, amije van, és nem tudja, hogyan lehetne boldogok.
Mi vagyunk a generáció, amely mindig fut. Futunk a pénzt, egy újabb otthon, egy legújabb autó után. Mindig sietünk, menekülünk, de gyakran nem is tudjuk, honnan és merre. Mindig többet akarunk, de nem teszünk meg mindent, hogy elérjük azokat a célokat. Túl sok igényünk van, és nincs időnk mindet kielégíteni.
Mi vagyunk az a generáció, amely minden téren pazarol. A kukába dobjuk a dolgokat, az érintetlen ételt, a kenyeret és egyebet, de elfelejtjük, hogy mások bármit megadnának egy darab kenyérért. Feleslegesen vásárolunk, hiszen nincs is szükségünk valójában annyi mindenre.
Pazaroljuk a vizet, anélkül, hogy arra gondolnánk, hogy jelenleg nagyon sokan halnak szomjan a világban. Nem látogatjuk meg szüleinket, néha félvállról válaszolunk nekik, és nem vesszük észre, hogy van valaki, aki bármit megtenne azért, hogy anyja vagy apja legyen.
Mindig idegesek, frusztráltak vagyunk, gondolkodás nélkül megbántjuk az embereket, és nem kérünk bocsánatot a viselkedésünkért. Túl sok a problémánk és az aggodalmunk.
Kik vagyunk mi?
Mi vagyunk az a generáció, aki nem tudja értékelni azt, amije van: a mellettünk lévő szeretteinktől, a fürdőszoba meleg vízéig. Bár vannak olyan emberek, akik szeretnek bennünket, és jóban-rosszban velünk vannak, nem tudjuk őket kellő mértékben értékelni. De ugyanúgy nem értékeljük a szépet és mások törődését sem.
Mi vagyunk a vak generáció, az a nemzedék, amely nem látja a körülötte lévő szépséget, az önző és büszke generáció. Egy generáció türelem és megértés nélkül. Mi vagyunk az a generáció, amely azt gondolja, hogy a világ minden ideje az övé, de azt nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap számunkra…
