Ma is egy kádár-kori hamisítvány a kedvenc sajtunk


A szocialista tejüzemek leleményességének köszönhetjük a trappista sajtot, ami azóta is a legnépszerűbb hazai piacon.

kepernyofoto_2020-01-07_10_47_45.png

Fotó: Arcanum/ Hajdú-Bihari Napló 1968

A magyarok kedvenc sajtját, a trappistát is a szocializmusnak tömegtermelésének köszönhetjük! Ezt terméket egyébként külföldön nem is ismerik, és persze semmi köze nincs az eredeti francia Trappista sajthoz. Mi magyarok viszont imádjuk, és ez teszi ki a sajtfogyasztásunk 70%-át is. S bár az íze meg sem közelíti a valódi érlelt sajtokét, használjuk szendvicsbe összetevőként, ráolvasztjuk a pizzára, rakottkrumplira és reszeljük mindenféle tésztára. De vajon miért lett a trappista a magyarok első számú sajtja? Feltehetően azért, mert generációk nőttek fel ezen a terméken a XX. század végén, ráadásul még ma is igen kedvező áron kapható, a sokoldalú felhasználhatóságáról nem is beszélve. Lássuk csak a trappista magyar sztoriját, amit a szocialista tervgazdaság írt meg az utókor számára.

A Trappista sajt története sok-sok száz évvel ezelőtt kezdődött Franciaországban, ahol a trappista szerzetesek szigorú vegetáriánus étrendet követtek, így sajtkészítésre adták a fejüket, a húst ugyanis pótolni kellett valamilyen tartalmas tejkészítménnyel. Az eredeti Trappista egy nyerstejből készült, több hétig érlelt, minimálisan lyukas, félzsíros sajt, amely karakteres ízvilággal rendelkezik. Ez a receptúra később elterjedt egész Európában az egyház közvetítésének köszönhetően, nálunk pedig a XIX. század végétől kezdték el gyártani, a fejős tehenek széleskörű tenyésztésének köszönhetően. Ebben az időben egyre olcsóbbá vált a tehéntej, amit fel is dolgoztak az élelmes gazdák, így egyre többféle sajtot állítottak elő Magyarországon is. A sajtkészítés azonban a II. Világháború után vált igazán tömegtermeléssé, amikor a termelőszövetkezetek elkezdték ontani a tejet, a különböző tejipari nagyvállalatok pedig elkezdték feldolgozni azt.

A szocialista tervgazdálkodásra jellemző volt, hogy minden piaci tényezőt félresöpörve hihetetlen célszámokat adott meg, és megpróbálta a lehető leginkább kihasználni a meglévő nyersanyagokat és erőforrásokat. A tejgazdaságokban emiatt már szó sem lehetett a teljes nyerstej sajtcélú felhasználásáról, hiszen szükség volt tejre, iskolatejre, túróra, vajra, joghurtra és túró rudira. Sajtkészítésre bizony nem maradt sok tej! Ekkor jött a nagy ötlet, hogy a tejtermékek készítése nyomán képződő különböző maradványokat, azaz a lefölözött zsírt és fehérjerészeket is hasznosítsák. Ezen maradványok préseléséből, ízesítéséből és beoltásából született meg a mi trappistánk, ami ugyan nem lyukas, nem is érlelik hetekig, de legalább a miénk. Mivel a védjegyoltalom alatt álló Trappistához semmi köze nem volt a magyar sajtnak, ezért nem is használhatták a trappista elnevezést nagy T-betűvel, tulajdonnévként a termékeken. A tejfeldolgozás során keletkező tejmaradványok sajttá minősítése pedig olyan jól sikerült, hogy a parafinnal bevont tömbök ellátták az egész országot sajttal, sőt még jutott belőlük exportra is.

A szocializmusban a tejfeldolgozás és azon belül a sajtkészítés az egyik húzóágazattá nőtte ki magát. A mértékét jól érzékeltetik az egykori 60-as évekbeli volumenszámok: a Zala Megyei Tejipari Vállalat üzemében például naponta 300 mázsa sajt készült, de Veszprémben is rengeteg sajtot állítottak elő, évente 80-100 vagon sajt ment külföldre, és csak a trappistából 50 vagont küldtek fel a fővárosba, hazai fogyasztásra. A nagy sajtsikernek köszönhetően a 70-es évek elejétől a tejipari vállalatok elkezdtek kísérletezni a különböző sajtféleségek előállításával: már nemcsak a hazai fogyasztók kedvencét, a trappistát gyártották, de próbálkoztak camamberttel (Bakony néven), ekkor született a trappista jellegű Tenkes és a Rinya sajt is, valamint a Karaván füstölt sajt és a Medve ömlesztett sajt. A boltokban kapható trappista minősége egyébként nem volt mindig megfelelő, sok vásárlói panasz érkezett az újságokhoz, amelyek a sajtok keménységét, állagát kifogásolták. Legendásan rossz minőségű és rossz hírű volt például a Pécsi Tejüzem trappista sajtja, amit igyekeztek elkerülni a vevők.

trappista1.jpg

De keresletben nem volt hiány, az emberek szívesen adtak pénzt a trappistáért akkor is, csak úgy, mint napjainkban. Ezt használták ki a 1963-ban, a Keszthelyi Sajtüzem dolgozói is, akik Buda Dezső igazgató vezetésével folyamatosan megdézsmálták az üzem trappista-készletét. Végül 1962-ben 2000 darab export sajt hiányát vettek észre az ellenőrök, majd az ennek nyomán indított vizsgálatban üzletszerű sajtsikkasztást fedeztek fel. A csalási sorozatban állítólag több mázsa sajt tűnt el, illetve kötött ki a feketéző piacokon és kis vidéki ÁFÉSZ boltok sajtpultjaiban. Ráadásul az ellopott sajt mind a magasabb minőségű, export célra gyártott trappisták közül származott.

Buda Dezső pedig hamis szállítólevelekkel próbálta igazolni a sajtok eltűnését az üzemből, amihez jóhiszeműen asszisztált a répcei sajtüzem, akik papíron aláírták a hiányzó sajtok átvételét. De persze a keszthelyi export trappisták soha nem érkeztek meg Répcére. Az ügyészség így vádat is emelt a sajtfeketézők ellen, de ez mit sem ártott a magyar trappista hazai népszerűségének.

Forrás

loading...