Emlékszel rá? A színpadról vitték kórházba, és 57 évesen hunyt el

Bájos megjelenés, egyedi, kedves hang – ami mögött egy talán túl érzékeny lélek lakozott. Emlékezzünk Váradi Hédire!

Amatőr színész szülei az Újpesti Munkásotthonban szerepeltek néhány előadásban, amelyekre lányuk, Váradi Hedvig is elment néhányszor. Ekkor kezdődött legnagyobb szerelme: a színpad és közte.

18 évesen elsőre bejutott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Itt érte az első szerelem is az ötvenes évek elején, tanárába, az akkor 32 éves Bessenyei Ferencbe szeretett bele. Bessenyei házas volt, ám elvált, hogy Váradival lehessen. Utazgattak, mindenhova együtt jártak, hajót építtettek, amely a Hedvig nevet kapta. De Hédi félrelépett: beleszeretett színpadi partnerébe, Darvas Ivánba, aki Tolnay Klárival élt akkoriban. Végül helyre rakták a dolgokat, és mindenki maradt az eredeti partnerével. Ám valami eltört Bessenyeiben – 1961-ben összeházasodtak Váradival, de két év múlva elvált tőle.

Váradi többé nem esett szerelembe, a színpadon vigasztalódott. Átszerződött a Nemzeti Színházba, amelynek élete végéig tagja maradt.

Igaz, 6 éven át egyetlen szerepet sem kapott a Nemzeti Színházban, a végén már csak a fizetésért ment be hónap elején. 

De sokat filmezett és szinkronizált.

Ő volt Irma a Frédi és Béniben, valamint Szerénkének is a hangját adta a Frakkban. Díjazták, jó szerepeket kapott, rádiós műsort vezetett, óriási sztár volt.

Aztán hirtelen nem kapott több szerepet. Máig nem derült ki, miért – szakmai féltékenység áldozata lett, esetleg visszautasított egy magas pozícióban lévő személy közeledését? –, de ejtette a kultúrpolitika. Önéletrajzi könyvét sem tudta kiadatni.

Vett egy parasztházat Gánton, ott élt, ápolta beteg édesanyját.

Végül „föntről” kegyelmet kapott: 1983-ban újra színpadra állhatott. Ekkorra azonban a lelkileg összetört asszony már rákos volt. Elvállalta a szerepet, talán tudta, az utolsót, közben pedig visszautasította az orvosi kezelést.

A színpadon lett rosszul, onnan vitték kórházba. Ott is hunyt el, talán a rákban, talán a mellőzöttségben.

Mindössze 57 évet élt.