Ott vannak a kertünkben, ott vannak a munkahelyünkön, olykor pedig még együtt is alszunk velük. Igen, ők az ember legjobb barátai, vagyis a kutyák. Bár sokszor úgy véljük, hogy mindent tudunk róluk, a valóságban azért ez nem teljesen van így.…
A nyolcvanas évek sok szempontból forradalminak számítanak az emberiség történelmében. A zene, a filmek, a divat, a kultúra és a történelem is hihetetlen változásokon ment át a „Dekadencia Évtizedében”. Sőt a szórakoztatóelektronika és a számítástechnika világában is elképesztő változásokat hozott…
Az alábbi 10 tárgy jó pár évvel ezelőtt mindennapi használatban volt. Ma már csak tippelni tudunk a legtöbb esetben, mire is használták. Te mennyit ismersz fel a 10-ből?
A Szomszédok szereplői minden epizód végén bőségesen ontották magukból a bölcsebbnél bölcsebb megállapításokat. Be tudod azonosítani, hogy ezek az idézetek melyik karaktertől származnak? A most következő tíz idézet egytől egyig a Szomszédok epizódjait lezáró „bölcsességek” közül való. De vajon melyik…
Lesz itt ördög, banya, de még tyúk is – régi magyar közmondások, amiket talán már csak a dédszüleinktől hallhattunk. Teszteld magad, ismered-e őket! Ebben a kvízben most nem az addig jár a korsó a kútra mondáshoz hasonlók következnek! Sokkal régebbi,…
1987-1999 – a Nagy Szomszédok éra. Amikor az egész ország ott ült két hetente csütörtök este a Magyar Televízió műsora előtt. A Szomszédunk lett a mi első valóságshow-nk. Szerettük, szeretjük a mai napig. Igazi retro emlék. Ebben a játékban arra…
Már az ötödik évadánál tart a szlovák adaptációból készült “A mi kis falunk” című sorozat, amely a kitalált Pajkaszegen játszódik. Mutatok tíz színművészt, aki a sorozatban játszódik, ebben a játékban arra vagyunk kíváncsiak, tudod-e a színészek nevét.
A dalok, amelyeket óvodában annyira ismertünk és szerettünk. Itt-ott hiányzik egy szó, ki tudod egészíteni őket, ugye?
Már általános iskola második osztályában tanuljuk az elválasztás szabályait. Manapság, amikor az írásban való kommunikáció elmerül abban, hogy a számítógépet használjuk, már nem annyira fontos tudomány ez, de ha még szoktál és szeretsz papírra írni, „rendesen” írni, akkor ez a…
Eddig az ilyen című kvízjátékokban az orosz nyelvtudásotokat pedzegettem. Most is ugyanez a kvíz címe, de most gyerekkorunk – sok-sok generáció gyerekkorának kedvenc énekesnőjének gyermekdalaival játszunk. Ő pedig nem más, mint Halász Judit, azaz mindenki Halász Jutkája. Ha te is…