Bevonultak – aztán akár hetekig nem tudtak róluk otthon

Persze írhattak volna többet, de a levélírás már akkor sem volt kedvelt szórakozása a férfi népnek. Ha szabadidejük volt a kiképzés alatt, a legritkább volt, hogy levélírásra gondoljanak. Csak annyit, amennyi feltétlen kellett, hogy a család az esküre időre odaérjen.

Valamikor, réges-régen, amikor még nagyobb szigorúság volt katonáéknál, és sorkatonai szolgálatra vonultak be a fiatalok, nem volt egyszerű a kapcsolattartás sem.

Főleg akkoriban, amikor még telefon sem volt minden háznál, sőt… Bevonult a fiú  az ország keleti feléből, biztos, hogy a Dunántúlra került.

Ez  megszokott nevelési elv volt, úgy gondolták, hogy jobb, ha nem vonja el a fiatal figyelmét a család, és a baráti társaság.

Ismeretlen környezet, ismeretlen emberek – persze,ez  csak az első eltávozásig, kimenőig volt igaz.

A kiképzési idő alatt azonban ez se igazán volt.

Megesett, hogy még egy héttel az eskü előtt nem tudta a család, hogy pontosan mikor is lesz. Vagy ha ment is levél bevonulás után nagyjából egy héttel – csak a lényeg volt benne, hová került a “delikvens”.

De az esküről a levél sokszor késett, így aztán járhatott az ember agya, hogy mikorra vegye ki a szabadságot az ország másik felébe való utazáshoz.

Nem ártott szállást is nézni, ha csak nem akart a vonaton aludni az ember.

Aztán a munkahelyen is ritkán adtak egyik napról a másikra szabadságot.

Mit tehetett a hozzátartozó, elment a postára, vagy munkahelyéről próbálta felhívni a laktanyát. Allpr még a távolsági hívás más volt. A laktanyának titkos volt a száma, így a központosnak nem a telefonszámot mondta be, hanem a laktanya nevét, helyét. Aztán ők felhívták – Te meg vártál, vártál, vártál a kapcsolásig, majd szóltak Neked mikor megtörtént, és beszélhettél.

No nem sokat, pár percet – de a lényeget megtudhattad annyi idő alatt.

Aztán persze voltak olyan időszakok, amikor semmiféle kapcsolattartás nem volt, gyakorlatok alkalmával, vagy ha objektumok őrzésére, külső őrségre vitték a katonákat.

A Dunántúlon ezek a Bakonyban voltak, vagy legalábbis ott is. Ilyenkor még levelezés is csak szerencsével, telefonra gondolni se lehetett.  Úgyhogy ha egy kapcsolat túlélte a katonaságot, akkor az nagy valószínűséggel tartós lett…

Nem véletlenül ugrottak bele sokan még a behívó kézhezvétele idején a házasságba, de minimum eljegyezte a párját már akkor – ha komolyan gondolta.

Amúgy meg sokan az eltávval sem sokat értek, volt hogy pénteken elengedték őket, éjszakára megérkeztek, másnap “szabadok” voltak, vasárnap reggel meg visszaindultak.

Úgyhogy ekkortájt rokoni kapcsolataik nem igazán voltak.
Fotó: Fortepan.hu/Mujzer Péter

loading...