Az ikerlányok, akik különböző bőrszínnel születtek – ma már teljesen másképp néznek ki

Az angliai Birminghamből származó Amanda és Michael Biggs már több mint egy évtizede házasok voltak, amikor ikreik mesterséges megtermékenyítés révén megfogantak. Mivel Amanda fehér, férje, Michael pedig jamaikai származású, számítottak rá, hogy kevert rasszú gyerekeik születhetnek, de erre a lehetőségre még ők sem készültek fel.

Marcia Millie Madge és Millie Marcia Madge Biggs 2006. július 3-án jöttek világra, és kezdettől fogva határozottan különböző személyiségük volt. Millie félénk volt, míg a húga valamivel bátrabb, barátságosabb.

De nemcsak a természetükben mutatkoztak jelentős különbségek. A babák teljesen más bőrszínnel születtek, bár ez csak néhány hónappal később vált nyilvánvalóvá.

Marcia és Millie Briggs

A világ szkeptikusan fogadta a lányokat

Míg Marcia haja és arcszíne világosabb volt, testvére bőrtónusa jóval sötétebb volt. Az édesanya elmondása szerint, ahogy a lányok növekedtek, sokan kételkedtek abban, hogy valóban rokoni kapcsolatban állnak egymással, és felidézte: „Még az óvónőik sem akarták elhinni, hogy testvérek.”

A lányok esete nagyon ritka, de egyáltalán nem lehetetlen. Amanda úgy fogalmaz, hogy a gyerekei „egy a millióból csodának” számítanak.

A társadalom reakciója

Az édesanya azt állítja, a kezdeti szkepticizmus ellenére túlnyomórészt pozitív visszajelzéseket kaptak, és, bár akadnak, akik megbámulják őket, ez is többnyire csak egyszerű kíváncsiságból fakad.

„Ahogy telt az idő, az emberek csak a szépséget látták bennük” – fogalmazott Amanda.

Az édesanya azt mondta, nem tapasztalt rasszizmust a lányaival szemben, inkább csak kíváncsiságot és gyakori kérdezősködést.

Marcia és Millie Briggs

A tudomány álláspontja

A tudósok véleménye szerint a „faj” sokkal inkább társadalmilag meghatározott fogalom, és inkább egy spektrumról beszélhetünk, mint jól meghatározható és különválasztható kategóriákról.

„A különböző népek közötti látható különbségek a történelem véletlenei” – magyarázta Alicia Martin genetikus.

Marcia és Millie, akik idő közben már felnőttek, szintén azt mondják, hogy nem szembesültek rasszizmussal. A lányok édesapja szerint ma már sokkal jobb a helyzet, mint korábban volt.

Egy másik hasonló történet

2015-ben egy másik ikerpár is hasonló történetet osztott meg. Lucy és Maria Aylmer Gloucesterben születtek, és azt mondják, nekik is sok kétkedő kérdésére kellett válaszolniuk életük során. És, Maria, aki sötétebb bőrszínnel született, azt is felidézte, hogy fiatalabb korában irigyelte testvére világosabb bőrét és egyenes haját. Neki göndör haja van, amit nagyon utált.

Lucy pedig elmondta, hogy gyakran gúnyolták az iskolában, azt mondták, a szülei biztos örökbe fogadták őt, és kísértetnek gúnyolták világos bőrszíne miatt.

Forrás