Manapság az életünk nagy része a technológia fejlődése, a számítógépek, kütyük, és a világháló körül forog. Sokan úgy tartják, hogy ez a modern digitális világ igencsak negatív hatással van az emberiségre.
Lehetőségünk adódik bármelyik pillanatban beszélni a világ bármelyik pontján élő ismerősünkkel, hallhatjuk, láthatjuk, csupán egyetlen dolgot nem tehetünk, nem érinthetjük meg. A modern technológia számos lehetőséget adott nekünk, viszont a konkrét fizikai érintést, és annak a lélekre gyakorolt hatását, úgy tűnik, semmi sem tudja helyettesíteni.
A televízió bizonyos szinten korlátozza az életünket, hiszen csak azt nézhetjük, amit sugároznak benne, viszont az internet esetében korlátlan lehetőségekkel rendelkezünk, ott mi választhatunk. Mi magunk dönthetjük el, hogy jó vagy rossz tartalommal töltjük meg az életünket.
Felnövőben van egy olyan generáció, amelynek ujjai gyakrabban érintik a telefon képernyőjét, mint a szeretteik arcát. Ez nem jelenti azt, hogy rosszabbak lennénk, vagy nem figyelnénk oda ismerőseinkre, egyszerűen így nőttünk fel, így alakult át az életünk.
Felhívjuk a legjobb barátnőnket, küldünk neki chaten egy képet, vagy éppen a hangulatunknak megfelelő szmájlit. Virtuálisan látogatunk el idegen tájakra, “részt veszünk” eseményeken, kiállításokon, de akár élőben megnézhetünk egy színházi előadást is. Arról nem is beszélve, hogy napjainkban már a boltba se kell feltétlenül ellátogatnunk, hiszen csak online megrendeljük, és házhoz hozzák a kívánt terméket.
Az internet segítségével nagyon sok mindenhez pillanatok alatt hozzájuthatunk, egyetlen dologhoz azonban nem, mégpedig az emberi érintéshez. Elmegyünk a szeretteinkkel vacsorázni, de ahelyett, hogy egymás szemébe néznénk, és megpróbálnánk átérezni az ember igazi lényét, inkább szelfiket készítünk, posztolunk, kattintunk és lájkolunk.
Egy másodperc sem maradhat ki az életünkben anélkül, hogy ne lennénk jelen a virtuális térben, mindig online vagyunk hiszen félünk attól, hogy lemaradunk valamiről a világban.
Az egyetlen dolog, amiről valóban lemaradhatunk, az a szeretteinkkel töltött tartalmas idő: nem fogjuk észrevenni kedvesünk első ősz hajszálait, az arcán mélyülő ráncokat, az aggódó tekintetét, a reszkető kezét, vagy azt, ha a boldogságtól lepkék táncolnak a gyomrában.
Nem vesszük észre, pedig ott van mellettünk, csak épp mindannyian a saját virtuális világunkban élünk. Ilyen generáció vagyunk mi, de még nem késő mindezen tudatosan változtatni, csak egy-egy pillanatnyi időt adjunk magunknak arra, hogy megsimogassuk azt, aki a legközelebb áll hozzánk.
