Azt látni, ahogy az évek múlásával felcseperedig, majd pedig megöregszik bárki szemébe könnyeket tud csalni. Mondhatjuk, hogy ahogy idősödnek úgy aranyosan bölcsebbé is válnak.
Igazából pedig nem számít, hogy hány évesek, hiszen ők feltétel nélkül szeretik a gazdit úgy, mint az első közös napunkon.
“Az öreglányom most lett 15 éves.”
“Már 19 éve mellettem van.”
15 éves nagylány és egy nyolc hetes kölyök.
Idős korához képest még mindig szeret bolondozni.
Kira már 13 éves és saját széket kapott a konyhában.
Wooly már 14 éves. Igaz gyorsabban elfárad mint régebben, de azért még formában van.
Ma töltötte be a 16.-ot.
Max még 13 évesen is éberen őrködik.
“A kutyám már a nyugdíjas korban van és nem nagyon játszik, inkább egész nap lazulgat.”
14 évesen először vittem el először egy kutyakozmetikushoz.
“Carter már újszülött kora óta mellettem van. Azt hiszem hamarosan el kell búcsúznom tőle.”