Mi a különbség a zöld és a fehér spárga között?

A spárga egyre nagyobb népszerűségnek örvend, de még mindig kevesen ismerik és nem használják a konyhában, pedig egy mesés alapanyag. A spárgát világszerte széles körben termesztik és fogyasztják, ismerkedj meg vele Te is!

Magyarország spárgatermesztése

Hazánkban főleg Dél-Magyarország területére koncentrálódik a spárgatermesztés, a legnagyobb spárgatermesztők Ásotthalomban, Orgoványban, Kiskőrösön és Szegeden találhatóak. Somogyi Nóra okleveles kertészmérnök már több mint húsz éve foglalkozik spárgatermesztéssel Csengődön, és elmondása szerint először 1999-ben telepítették az első hektáros spárgaültetvényt hazánkban.

A spárga évelő növény, aminek a telepítését követő harmadik évtől szedhető a termése, de még csak kisebb számban és rövidebb ideig, 1-1,5 hétig terem. A későbbiekben már akár 50-60 napon keresztül is szüretelik. Úgynevezett magoncból, azaz egy rügyező, sok gyökeret eresztett gyöktörzsből fejlődik ki, és egy hektáron körülbelül 15 ezret ültetnek el, körülbelül 25-30 centis távolságre egymástól. A második évben még csak kibújnak a földből a kis spárgasípok, de ezeket még nem szedik le, mert ilyenkor még meg kell erősödnie a növénynek, ezért csak a harmadik év tavaszától kezdik meg a szüretelést.

A spárga betakarítása nem gépesített, így minden egyes spárgasípot külön kell elvágniuk a termelőknek, majd a szedés után következik a mosás, a méretre vágás és a válogatás. Ezt követően egy hűtőkamrában tárolják a leszüretelt spárgákat, a szállításig.

Idén a megszokottnál később indult a szezon ezért várhatóan június 10-15-ig tart majd a szüretelés.

Mi a különbség a fehér és a zöld spárga között?

A zöldspárga és a fehér spárga termesztésében számos különbség van, hiába ugyan annak a növénynek a változata. A zöldsárga imádja a napfényt, míg a fehéret egyáltalán nem érhetik a Nap sugarai, és a termesztése is háromszor annyi munkával jár, mint a zöld spárgáé. A zöld és a fehér spárga mind ízében, mind tisztításában, mind felhasználásban különbözik, nem csak a színében, az íze sokkal zsengébb a zöld spárgának, akár egy salátába is keverhető nyersen, míg a fehér változatot inkább csak főzve fogyaszthatjuk. Míg a zöld spárgát elég megmosni és a spárga alsó fás részét letörni, addig a fehéret ezen felül meg is kell hámozni, mert a héja egy kesernyés ízt kölcsönös az ételeknek. A zöldspárga klorofillban gazdag, és több benne a C-vitamin és a karotin, így fogyasztás szempontjából is érdemesebb a zöld változatot választanunk.

Erre figyelj spárga vásárláskor

A legmegfelelőbb gyümölcs és zöldség kiválasztása mindig bonyodalmakkal járhat, azonban jó ha tudod, hogy spárga vásárlás esetén ezeket érdemes figyelembe venned:

• ne legyen nyílott fejű, ne nyíljon ki a virága
• a boltban megvett spárga alján 1,5 cm fehér (fás) rész lehet
• ne legyen sípos, ekkor van egy lyuk a spárgasíp belsejében

A spárga fogyasztás jótékony hatása

A spárga gyógyító erejét már az ókorban is elismerték, sokszor alkalmazták a gyógyászatban gyulladások csökkentésére, fájdalmak csillapítására és ízületi és idegi problémák esetén is használták.

Igen gazdag ásványi anyagokban, ugyanis tartalmaz kalciumot, vasat, káliumot, foszfort, azonban nátriumban szegény. Lúgos kémhatásának köszönhetően semlegesíti szervezetünk esetleges savasságát.

Vitaminokban is bővelkedik, spárgafogyasztás során juttatunk be a szervezetünkbe C, E, A, K és többféle B-vitamint is, ezért fogyasztása terhesség alatt igen ajánlott!