Ez a 16 kép bemutatja, hogy mekkora a különbség a generációk között.

Az idősebbek, de már a húszas-harmincas éveikben járó fiatalok is úgy vélik, hogy régen minden sokkal jobb volt. Nem volt annyira fejlett a technológia és mindenkinek több ideje volt. Ahogy a 21. században egyre jobban elkezdett fejlődni a technika, számítógépek jelentek meg, majd a mobiltelefonok, az elektromos ablakkal rendelkező fedélzeti komputeres autók, majd az orvostudomány is fejlődött így egyre jobban csöppent bele az ember a digitális világba. Miután megjelentek a tabletek, a fiatalok nem vettek nyomtatott újságot, hanem az interneten böngészve tájékozódtak a friss hírekről. Bizonyos tárgyak, amik például a 90-es években népszerűek voltak teljesen eltűntek a világból, ilyen volt a discman, walkman, floppy lemez… stb. De nemcsak a tárgyak változtak meg vagy épp tűntek el, hanem az emberek is sokat formálódtak. Akkoriban egy 13 éves gyerek a korának megfelelően nézett ki, de ma ezt már egyáltalán nem lehet elmondani. Mai cikkünkben összegyűjtöttünk néhány képet, ami bemutatja mekkora különbség van a generációk között.

1, “A padláson megtaláltuk az idősebbik fiúnk LEGO készletét, amit lehoztunk és odaadtunk a fiatalabbik gyerekünknek. Nos, őt egyáltalán nem érdekelte, viszont az idősebbet annál inkább és elkezdett építeni.”

2, A 13-14 éves kislányok, körülbelül két évtizeddel ezelőtt, még a kép bal oldalának megfelelően néztek ki, ám most, úgy néznek ki, mint a jobb oldali képen. Ebből is látszik, hogy a világ mennyit változott.

3, körülbelül 20-25 évvel ezelőtt az emberek ilyen kazettákra vették fel kedvenc slágereiket, a mai fiatalok ma meg már azt sem tudják, hogy ezt eszik-e vagy isszák.

4, Természetesen vannak dolgok, amik nem tűntek el a világról, csak egy kicsit átalakultak, míg az idősebbek még mindig a papírra nyomtatott híreket olvassák, addig a fiatalok ugyanezt egy tableten vagy telefonon teszik meg.

5, Régen nagyon sok olyan ember flangált az utcákon, akinek a hasa látszott ki az ingből, ma meg már olyanok vannak, akiknek a térdük látszik ki a nadrágból. Ez is csak átalakult.

6, Hazafele az egyik tömegközlekedési eszközön a gyerekkoromban kapott game boy-ommal játszottam, mire egy kisgyerek odajött hozzám és megkérdezte, hogy mégis mit tartok a kezemben. Ebből is látszik, hogy megöregedtem.

7, Az élet néha igazságtalan. A kép jobb oldalán én vagyok 12 évesen a bal oldalán a húgom.

8, Ez a kép tökéletesen tükrözi, hogy a videojátékok mennyire átmosták a fiatalok agyát. Ez a lány például ahelyett, hogy a való életben élvezné a ping-pong örömeit, inkább videojáték formájában csinálja.

9, Ez a fotó tökéletesen szemlélteti, hogy mi a különbség az idősebb és a fiatalabb generáció között.

10, Nekem mind discman-em, mind walkman-em volt és azokon hallgattam a kedvenc dalaimat. Ma már fogalmuk sincs a mai fiataloknak, hogy ezek micsodák.

11, Ezek a floppyk arra szolgáltak, hogy a számunkra fontos információkat rámentsük. A mai fiataloknak fogalma sincs arról, hogy ez micsoda. Akkor látnak ilyet, mikor rámennek egy dokumentumnál a mentés gombra.

12, Modern világ VS. régi világ.

13, Íme a mobiltelefonok evolúciója.

14, Hihetetlen, hogy a világ milyen drasztikus ütemben változik, ugyanis a bal oldali képen én vagyok 14 évesen, ahogy egy buliba tartok, a jobb oldali képen viszont a húgom van 14 évesen, ahogy az első bulijába tart.

15, Mivel a legtöbb autóban már elektromos ablakok vannak, amik egy gombnyomásra működnek, ezért a mostani fiataloknak fogalma sincs arról, hogy mi is ez a kurbli szerűség.

16, 5 éves koromban és a bal oldali képen látható telefonnal játszottam, a mostani 5 évesek viszont a jobb oldali képen szereplő telefonnal szoktak játszani.

Te mikor születtél?