Dobj fokhagymát a wc-be, az eredmény csodálatos lesz

Tiszta, ragyogó WC csupán természetes anyagok felhasználásával? Ehhez adunk most pár tippet!

Ráadásul összességében olcsóbban jössz ki vele, mint a bolti kemikáliákkal!

WC fertőtlenítés fokhagymával:

Egy gerezd hámozott fokhagymát tegyünk a WC-be este, és csak reggel húzzuk le.

Garantáltan minden kórokozó elpusztul a WC-ben, így az azok által keltett bűz is megszűnik, illetve nem tud kialakulni!

Ha heti kétszer ismételed, WC-dben sosem szaporodnak el a kórokozók!

WC fertőtlenítés fokhagyma teával:

Egy csésze felforralt vízhez adjunk apróra szeletelt fokhagymát, majd hagyjuk további melegítés vagy forralás nélkül negyed órán át állni!

Ezután a fokhagyma teát öntsük a toalettünkbe, hogy fertőtlenítse azt!

Ezután ne húzzuk le a WC-t úgy egy órán át, az eljárást pedig elegendő hetente ismételni!

WC tisztítás kólával:

Egy kicsi, dobozos kólát a WC-be öntünk, majd hagyjuk fél órán át hatni, hogy feloldja a szennyeződéseket!

Egy WC-kefével átdörzsöljük a kagyló belsejét.

Ezután mehet bele egy csésze ecet és három evőkanál szódabikarbóna. Ekkor elkezd pezsegni a keverékünk.

Teljen el további negyed óra, majd dörzsöljük át ismét, és húzzuk le a WC-t! Ragyogó fehér és tiszta lesz, lerakódások nélkül!

WC tisztítás szódabikarbónával és ecettel:

Két evőkanál szódabikarbónát keverj egy csésze ecetbe, majd öntsd a WC-be, ahol hagyj neki minimum 2 óra hatóidőt, de akár egész éjjelre is benne hagyhatod!

Nem kell sikálni, csak leöblíteni: viszlát kellemetlen szagok, lerakódás, baktériumok!