Mindannyian hallottunk már történeteket olyan elveszett állatokról, akik néhány hónap múlva hazatértek, de Bobbie, a csodakutya története ezek közül is kiemelkedik. Ez a hűséges kutya ugyanis több mint 4000 kilométeres utat tett meg a tél közepén, hogy hazatérhessen gazdái mellé.
1923 augusztusában a Brazier család útnak indult az oregoni Silvertonból indianai rokonaikhoz. Hűséges kutyájuk, Bobbie (egy skót juhász és angol juhász keverék) is velük utazott. Amikor azonban megálltak tankolni egy benzinkútnál az indianai Wolcottban, egy helyi kutyafalka üldözőbe vette Bobbie-t, aki így elveszett.
A család napokig kereste a kutyát, még az újságban is közzétettek hirdetéseket, de minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult, Bobbie nem került elő. A családtagok összetört szívvel tértek haza Oregonba.
Bobbie hazatérése
1924 februárjában egy napon az egyik Brazier lány kilépett a családi étterem – a Reo Lunch – ajtaján, és valóságos csodát látott. Bobbie a ház előtt állt, és boldogan csóválta a farkát.
Bobbie sírhelye még ma is látogatható – Fotó: WikipédiaA kutya nagyon legyengült, piszkos volt, a mancsai kisebesedtek, és a körmei szinte csontig koptak, annak jeléül, hogy hatalmas utat tett meg.
Bobbie 4100 kilométert tett meg Indianától Oregonig, átvágva hegyeken és sivatagon, a téli hideggel dacolva – mindezt azért, hogy hazajuthasson. Éhezett, szomjazott, és útközben más állatok támadtak rá, de ő nem adta fel. Amikor végre hazaért, alaposan teleette magát, és olyan fáradt volt, hogy 3 napig el sem mozdult a fekhelyéről.
Hihetetlen hazatalálása révén Bobbie kiérdemelte a csodakutya nevet. A helyi újság, a Silverton Appeal még egy cikket is közölt róla, ami a címlapon jelent meg, és más lapok is átvették a történetet, így Bobbie hamarosan országszerte híressé vált.
Története egyik napról a másikra igazi szenzáció lett. Ajándékokat, kitüntetéseket kapott, még a város kulcsait is megkapta. Sőt, mi több, Bobbie 1927-ben még a The Call of the West című némafilmben is szerepelt.
Sajnos Bobbie még ugyanebben az évben, 6 éves korában elpusztult. A helyi állattemetőbe temették el, az akkori polgármester, George Baker, még beszédet is tartott az állat emlékének tiszteletére. Silverton városában a mai napig látogatható Bobbie sírja.
Bobbie története arra emlékeztet bennünket, hogy soha nem szabad alábecsülnünk az állatokat, mert sokszor éppen ők mutatnak példát nekünk bátorságból és ragaszkodásból, és megmutatják, hogy bármilyen akadály álljon is az utunkban, mindig hazatalálhatunk.
