Akár 5 éves börtönt is kaphatnak az angliai szülők egy új törvénytervezet szerint, ha megütik a gyerekeiket

Akár 5 éves börtönt is kaphatnak az angliai szülők egy új törvénytervezet szerint, ha megütik a gyerekeiket

Egy új angliai törvénytervezet kimondja, hogy a szülők akár öt év börtönbüntetést is kaphatnak, ha megütik a gyerekeiket.

Van azonban egy érv, amivel a szülők adott esetben igazolhatják a fizikai büntetést, abban az esetben, ha ez „ésszerűnek” minősül. Így a bíróság feladata eldönteni, hogy a szülők börtönbüntetést kapnak vagy sem, amennyiben testi fenyítést alkalmaznak – írja a LadBible.

Ezt a védekezési lehetőséget Skóciában már 2020-ban eltörölték, és nem sokkal később Wales is követte a példát.

Dame Rachel de Souza, gyermekügyi biztos egyetértene azzal, hogy ezt a szigorítást Angliában is bevezessék. „Én mindenfajta, gyermekek elleni erőszakot ellenzek. Mivel a gyerekek kiszolgáltatottabbak, mint a felnőttek, úgy gondolom, hogy gondoskodnunk kell a jogaik védelméről” – mondta a Radio Timesnak. Azt is hozzátette, hogy csodálja a skóciai és walesi szigorításokat, és abban reménykedik, hogy ezek az angliai törvénymódosítás előfutárai lehetnek.

De nem mindenki osztja de Souza álláspontját a kérdésben. Nadhim Zahawi oktatási miniszter például úgy véli, hogy „a gyerekek fegyelmezését a szülőkre kell bízni.”

4 tudományos érv, hogy miért nem szabad soha megpofozni a gyereket!

„Van egy 9 éves lányom, és azt hiszem, soha nem ütöttem meg, de azt hiszem, az anyja alkalmanként szükségét érzi, hogy meglegyintse a karját, ha szemtelenül viselkedik” – mondta a The Guardiannek.

„Nagyon-nagyon ritka alkalomnak kell lennie, nem olyan eszköznek, amihez szülőkként gyakran folyamodunk. Sokkal jobb, ha leülünk, és kommunikálunk a gyerekeinkkel, hogy megbeszéljük a helyes viselkedést” – tette hozzá.

Robert Halfon konzervatív képviselő azonban egyetért de Souzával.

„Ha odasétálnék, és megütném a Képviselőház elnökét, valószínűleg megbüntetnének bántalmazásért. Ha megütnék egy kutyát, valószínűleg megbüntetnének az állattal szemben tanúsított kegyetlenségért. Mégis, amikor a gyerekek testi fenyítéséről beszélünk, azt mondjuk, túlzás, hogy a kormány beleszóljon ebbe a kérdésbe” – mondta. Ennek ellenére ő sem javasol teljes tilalmat, de kijelentette: „Úgy gondolom, nagyon körültekintően kell megbeszélnünk ezeket az ügyeket.”

Joanna Barrett, a National Society for the Prevention of Cruelty to Children (NSPCC) felelős vezetője így nyilatkozott a kérdésben: „A gyermekek társadalmunk legkiszolgáltatottabb tagjai, és több, nem pedig kevesebb védelmet érdemelnek az erőszakkal szemben, mint a felnőttek, ezért üdvözöljük Rachel de Souza gyermekügyi biztos támogatását a törvény megváltoztatására.”

Azt is hozzátette, hogy a közvélemény kutatásokból kiderült, mennyit változott az emberek hozzáállása a fizikai fenyítéssel kapcsolatban az utóbbi években.

Egyelőre nem valószínű, hogy szigorítanák a gyermekbántalmazással kapcsolatos szabályozást, tekintettel a kérdés körül kialakult heves vitára, és arra, hogy Zahawi oktatási miniszter ellenzi a javaslatot.

Forrás