A feleség felfedezte, hogy férje titkos életet élt új feleségével, miután megkapta az esküvői fotójukat

A most 60 éves Yve Gibney tisztán emlékszik arra a napra, amikor felfedezte a férje hűtlenségét, és arra, hogy milyen érzések kavarogtak benne, amikor megpillantotta az esküvői fotót, amin egy másik menyasszony szerepelt.

Yve és Maurice Nigériában ismerkedtek meg, és 3 hónapos kapcsolat után össze is házasodtak. De a nő 17 év házasság után megtudta, hogy a férje időközben megismerkedett egy másik nővel, aki a Worcestershire-i Stourbridge-ben élt, és őt is feleségül vette.

Maurice, aki még mindig házasságban él a második feleséggel, Suzanne Prudhoe-val, 2014-ben felfüggesztett börtönbüntetést kapott a bűncselekményért.

Mindkét nő ártatlan volt, egyikük sem tudott a másikról, Suzanne azt hitte, hogy Maurice már elvált első feleségétől.

Yve később nyíltan is beszélt tapasztalatairól, sőt, könyvet is írt ezzel kapcsolatban, és azt mondta, amikor megtudta, hogy a férjének van egy másik felesége, az „abszolút árulás” érzése hatalmasodott el rajta.

„Ez nem egyszerűen csak egy viszony volt. A házasság a szerelem és az elkötelezettség nyilatkozata.” – mondta.

„Bigámia áldozata voltam, és érzelmileg megsérültem, de ez nem határoz meg engem, és úgy döntöttem, hogy nem maradok áldozat.” – tette hozzá.

Yve és Maurice házassága soha nem volt szokványos, mivel Maurice a munkája miatt sokat utazott, ezért hosszú időszakokat töltöttek egymás nélkül. Megismerkedésükkor mindkettejüknek volt már gyereke, de korábban még egyikőjük sem volt házas. Nigériában házasodtak össze, és ott kezdték meg a házas életüket, de később úgy döntöttek, Yve visszatér Nagy-Britanniába, Maurice pedig továbbra is külföldön dolgozott.

Úgy tűnt, hogy ez az életmód tökéletesen megfelel a számukra, legalábbis Yve így gondolta, és tökéletesen megbízott a férjében. 17 év után azonban mindez a bizalom és biztonság összeomlott.

Maurice 2011 szeptemberében Ománban ismerkedett meg Suzanne-nel, aki tanárnő volt. 8 hónappal később eljegyezték egymást, és 2013 márciusában összeházasodtak. Az esküvőre Ománban került sor, és meglehetősen pazar ünnepséget rendeztek, ami 45 ezer fontjukba került.

Alig két hónappal az esküvő előtt Yve és Maurice úgy döntöttek, hogy véget vetnek a házasságuknak, de jogi értelemben még nem váltak el. Yve 2013 áprilisában fedezte fel, hogy a férje közben feleségül vett egy másik nőt. Épp a férfi egyik családtagjának Facebook oldalát nézegette, amikor meglátta az esküvői képeket.

Yve nem mert hinni a szemének. „Tudtam, hogy ő az, de mégsem hittem el, hogy ő az.” – mondta egy interjúban 2019-ben. Maurice másik életére végül egy egyszerű autóbérlés derített fényt.

Yve aggódott, mivel Maurice már egy ideje nem ment haza. „Aggódni kezdtem, mert nem válaszolt az üzeneteimre, és azt mondta, hogy elég depressziósnak érzi magát. Azt mondta nekem, hogy túl depressziós ahhoz, hogy hazajöjjön. Kiderült, hogy valójában Angliában volt, és autót bérelt egy Stourbridge-i címre.”

Amikor Yve felhívta a férfit, aki az adott címen lakott – akiről azt gondolta, biztosan a férje egyik munkatársa – kiderült, hogy az illető Maurice sógora. „Az új családja egyáltalán nem volt tisztában a létezésemmel, azt mondta nekik, hogy évek óta elváltunk, csak épp titokban tartottuk, hogy megvédjük a fiunkat.” – mondta Yve.

Azt is hozzátette, hogy így utólag már sok minden értelmet nyer a férfi viselkedésében. Egy alkalommal például, amikor Yve és a fia meglátogatták Maurice-t Ománban karácsonykor, a férfi nem ünnepelt a családjával, a munkájára hivatkozott, de mint később kiderült, az ünnepeket Angliában töltötte Suzanne családjával, akit akkor még csak 3 hónapja ismert.

Forrás