Kitalálod, mit készítenek ezen a képen? Szinte mindenki kedvencét!

Bátran kijelenthetjük, hogy ez hazánk kedvenc édessége. 53 évvel ezelőtt, 1968-ban kezdték el gyártani Magyarországon. Története azonban 1954-ig nyúlik vissza. Ebben az évben a Magyar Tejipari Kutató Intézet három szakembert küldött ki kéthetes tanulmányútra Moszkvába, a szocialista tejipar tanulmányozására.

Itt ízlelték meg először a Túró Rudi ősét, a meglehetősen bizarr nevű glazirovannij szürok elnevezésű, túróvaj és zsír keverékéből készült, cukrozott és csokoládéval bevont, lágy állagú, kerek formájú édességet, amit akkor túró mignonnak kereszteltek el. Valahogy ráéreztek, hogy ez az íz párosítás komoly függőséget képes kialakítani. Így javasolták a termék hazai íz- és ízlésvilágának megfelelő kifejlesztését, amely Budapesten, az MTKI egyik részlegében, a Rottenbiller utca 31. szám alatt el is kezdődött és közel 12 évig tartott.

A csomagolás megtervezésével és reklámkampány lebonyolításával, illetve a névadással Klein Sándor reklámpszichológust bízták meg, aki egészen egyszerűen a rúd alakú forma alapján adta a Rudi keresztnevet.

A névadással el is indult a lavina. Az ügyeletes reklámokat felügyelő szocialista erkölcscsőszök először túl hosszúnak, majd a Hírlapkiadó Vállalat reklám osztályának a vezetője erkölcstelennek és pornográfnak találta a nevet: ,,…erkölcstelen elnevezésű termékük reklámozását a kiadásunkban megjelenő lapokban nem engedélyezzük” – közölte.

Javasolták helyette a Tutu és Titi nevet, de Klien, akinek – a csőszökkel és a túl lelkes osztályvezető elvtárssal szemben – volt ízlése, nem ment bele. Ezért a Túró Rudi jószerivel a nyomtatott sajtó reklámja nélkül kezdhette meg pályafutását. Az első csomagolás egy piros copfos kislányfejjel volt díszítve, de már itt is megjelent az azóta már szimbólummá vált pöttymintázat.

A gyártást  a pesti  erzsébetvárosi üzemből a faszerkezetes első gyártógépet hamarosan áthelyezték Nyíregyházára, majd Mátészalkára, ahol már egy kimondott túróüzemben készültek a rudik. Az első szériák hurkatöltő segítségével nyerték el formájukat. A kezdetekben, 3 műszakban 25-30 ember dolgozott azért, hogy a  túrós finomságot szemmértékkel háromdekás darabokra szeleteljék. Mivel ekkor még nem használtak adalékanyagokat és tartósítószereket, a rudikra egy karakteresebb, enyhén erjedt, jellegzetes túrós íz volt jellemző. Akik emlékeznek még az 1990-es évek előtti rudik ízére, pont ezt a kissé már savanykás ízt hiányolják a rudikból.

A rudacska szavatossági ideje is mindössze 3 nap volt. Ebből egy napot eleve a gyár raktárában töltött a szállításra várva. Viszont olyan viharos népszerűségre tett szert, hogy a polcokról úgyis azonnal elkapkodták.

A folyamatos fejlesztések különböző ízesítésű, így mogyorós és diós változatokat is szültek.  Az 1980-90-es években számos ásványi anyaggal dúsított rudi is kereste a vásárlók kegyeit. Majd az ezredfordulótól megszületett az epres, a barackos, a málnás, az áfonyás, a kókuszos, a mazsolás, a mogyorókrémes, a meggyes, a mandulás, a kókuszos változat és a tejbevonós is.

Ám úgy tűnik, továbbra is a natúr az igazi.  Lehet, hogy hihetetlen is, de évente 180-190 millió különböző ízesítésű rudit majszolunk el több mint 20 milliárd forint értékben. A felmérések alapján pedig egyértelmű, hogy minden próbálkozás és ízkombináció ellenére is a dobogó felső fokán a natúr rudi – annak is óriás változata – áll, az előkelő második hely a mogyorósé, míg  a málnás a bronzérmes. forrás