Csalóka látszat: a legboldogabbnak tűnők lehetnek a legmélyebb depressziósok

Ez annyit jelent, hogy az illető mások előtt boldognak tűnik, csak belül szenved a depresszió tüneteitől. A szakma egyelőre nem fogadja el, mint egy patologikus állapot meghatározását, leginkább az „atipikus depresszió” áll közel hozzá, de kétségtelen, hogy vannak, akik kedélybetegek, de ezt sikeresen tudják a külvilág előtt álcázni. Éppen ezért nehéz a diagnosztizálása is – írja a Daily Mail.

A jelenség minden bizonnyal sokakat érint, erre utal az is, hogy az utóbbi években feltűnően megnőtt a témára való Google-keresések száma.

A „mosolygó depressziósoknak” látszólag semmi okuk nincs arra, hogy szomorúak legyenek: többnyire van munkájuk, otthonuk, családjuk. Kedvesek a többi emberrel, jókat lehet velük beszélgetni, vagyis a külső szemlélő számára olyanok, mintha normális életet élnének. Közben belül reménytelennek látják az életüket, sőt, a szuicid gondolatok sem állnak távol tőlük.

Az az erőkifejtés, amellyel mindennapi életüket kell élniük, nagyon sebezhetővé teszi őket az öngyilkossággal szemben, mert azoknak, akik a depresszió más formáiban szenvednek, nincs elég erejük arra, hogy eldobják maguktól az életet.

Ugyanakkor – legalábbis rövid időre – javulhat a hangulatuk egy-egy pozitív élmény hatására – hívja fel a figyelmet Olivia Rames cambridge-i kutató, aki szerint ennek az állapotnak a tünete lehet a túlzott evés, a súlyosság-érzés a karokban és a lábakban, és a könnyű sértődés kritika vagy elutasítás esetén. A „mosolygó depressziósok” általában este a legrosszabb kedvűek, és a szokásosnál nagyobb az alvásigényük. Ők azok, akik bizonyos dolgokban eleve kudarcra számítanak, akik nehezen teszik túl magukat kellemetlen vagy megalázó helyzeteken és hajlamosak túlságosan sokat töprengeni negatív eseményeken.

A depressziósok közül 15-40%-ra tehető a „mosolygóshoz” közelálló kedélybetegek aránya. Ez általában már fiatalon elkezdődik és sokáig eltarthat.

Segítségre van szükségük, de ez nem könnyű, mert többnyire maguk sem gondolják, hogy bármi problémájuk lenne – ez különösen akkor fordul elő, amikor látszólag ugyanúgy megbirkóznak a feladataikkal és a napi rutinnal, mint azelőtt. Ha pedig szembesítjük őket vele, bűntudatuk, szégyenérzetük lesz.

Pedig csakis úgy tudunk úrrá lenni a problémákon, hogy komolyan vesszük őket. Ha idáig eljutnak, akkor már elindulhatnak azon az úton, hogy segítséget kérjenek, és kitörjenek az őket visszatartó depresszió falai közül. A meditáció és a fizikai tevékenységnek is rendkívül jó hatása lehet a mentális egészségre. Az amerikai Rutgers egyetem felmérése szerint azoknak, akik hetente kétszer meditáltak és sportoltak, nyolc hét alatt 40%-kal csökkent a depresszió-szintjük. Ugyancsak fontos a kognitív viselkedési terápia, amely során meg lehet változtatni szemléletünket.

Az egyik legfontosabb, hogy találjuk meg az élet értemét.

Viktor Frankl osztrák ideggyógyszer szerint ne az legyen a célunk, hogy feszültségmentes, felelősség és kihívások nélküli állapotban éljünk, hanem az, hogy legyen valami az életünkben, amiért megküzdünk.