17 kép, ami többet mond a gyerekekről, mint bármely szülői szakkönyv

„Majd ha lesz gyereked, megértesz engem…” – egy mondat, amit mindannyian hallottunk már édesanyánktól, és amelyet valóban csak akkor értünk meg igazán, ha már mi magunk is szülők leszünk. Álmatlan éjszakák, gyerekes csínyek, folyamatos idegeskedés és egy állandóan közelünkben legyeskedő energiavámpír – nagyjából ebből áll a gyereknevelés első 18 éve. Viccet félretéve: a gyermekek persze rengeteg mosolyt és örömöt képesek nekünk okozni, de hát mi tagadás…néha olyan pillanatokat is, mint a most következők.

1 Amikor a gyerek tiszta kosz – mármint szó szerint.

2 ,,A 12 éves fiam humorérzéke.”

3 ,,Minden alkalommal, amikor a fürdőszobába megyek, a 4 éves lányom az ajtó előtt ül és kirakós számokat dugdos be az ajtó alatt, hogy mutassa velük, mennyi ideje vagyok bent.”

 

4 ,,Megkértem az 5 éves fiamat, hogy vigyázzon a húgára, miközben vacsorát főzök. Ezt láttam a konyhából.”

5 Ádám teremtése.

6 „A terem hátsó részében ülő 7 éves diákom egy ilyen katapult segítségével lőtte ma le az osztálytársát. Beírást kellett volna neki adnom, de nem volt szívem…ez zseniális!”

7 ,,Elhitettem vele, hogy a legügyesebb játékosok az orrukkal kezelik az analóg kart a kontrolleren. Most 2 órája csend van a házban.”

8 ,,A játékbabája, Belle leesett a lépcsőn és meghalt. Az unokahúgom temetést rendezett neki.”

9 ,,A 2 éves gyermekem agyag-hóembert készített. Szinte hallom a suttogását: „ölj meg, kérlek…”.”

10 Miközben apa focimeccset néz.

11 ,,Sikerült képet készítenem a lányomról, miközben orrán-száján köpi kifelé a kakaót koccintás közben.”

12 ,,A 2 éves lányom csirkével tömte ki a rágógumi-automatáját fél órával azután, hogy megkapta.”

13Semmi különös, csak egy vásárlás egy hisztis gyerekkel.

14 ,,A lányom utálja a napsütést, ezért rajzolt egy képet, ahol épp elátkozza.”

15 A kisfiú állítja, hogy semmi köze az édesanyja rúzsával készített Batman-portréhoz a tükrön.

16 ,,Azt hiszem, hogy a feleségem megunta, hogy a lányaink folyton elviszik a fésűjét…”

17 Babahordó – apa változat.