12 bizonyíték, gyerekek nélkül unalmasak lennének a felnőttek mindennapjai

Szülőnek lenni egyszerre a világ egyik legnehezebb és legmókásabb feladata. Hogyan lehetséges ez? A sok idegeskedést, és a kialvatlanságot is pillanatok alatt el tudják feledtetni a gyerkőcök szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb cselekedetei. Ezért vélekednek úgy a legtöbben, hogy bár nehéz szülőnek lenni, ugyanakkor a világ egyik legjobb dolga!

Vettem a kutyánknak egy kutyaágyat, és biztos voltam benne, hogy a macskáink fognak benne aludni.

A fiam elvitte magával a Batman köpenyét a helyi vadasparkba. A páva elfogadta a kihívást.

A kislányom, miután rájött, hogy a biciklizés nem fogy egyből menni, mint a karikacsapás.

A férjem sokkal jobban élvezte a kislányunk első Disney World látogatását, mint ő.

Megengedtük nekik, hogy egész éjszaka fent lehessenek. Tudtuk, hogy nem sokáig fogják bírni, de arra nem számítottunk, hogy már 10 órakor így találunk rájuk.

A kislányomat egyszerűen nem sikerült meggyőznöm, hogy nem ő van a képen. Bónusz: a kisfiam a háttérben.

A fiam a plüss kutyáját eteti keksszel, miközben az igazi kutyáját kizárta, mert mindig megette a kekszet a plüsskutyája elől.

Megmondtam a fiamnak, hogy menjen ki játszani egy kicsit…

Semmi különös, csak a szomszéd kisfiú szkafanderben sétáltatja a kutyáját.

Így néznek ki a gyerekeim reggel. A kisfiam egyértelműen rám ütött…

A kislányom nem erőssége a bújócskázás.

Hogyan foglald le a gyerekeidet a szupermarketben.